Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Délután négy óra múlt. A zeneiskola bőrfoteljainak egyikébe süppedve igyekszem elsajátítani néhány fontosabb kifejezést egy unalmas operaelemzésből: utolsó vizsgámra készülök.
Egy fiú és egy lány velem szemben élénken beszélgetnek.
Barátok.
A lány tizenhárom, a fiút egy- két évvel idősebbnek saccolom.
Kényelmesen cseverésznek a legkülönfélébb dolgokról, közben ugratják egymást.  Néha egy-egy évődő, kedves szó is megüti a fülemet, ezek a szavak aztán a levegőben maradva keringenek a „gyerekek” körül.  Egy korukbeli srác jön arra: ismerhetik, mert köszönnek neki.
A fiú visszaköszön, és halkan mormolva hozzáteszi:
- Milyen szép pár vagytok ti ketten! - hangjában nincs bosszú, vagy
sértettség, sőt a reakció sem érdekli túlzottan: választ nem várva továbbhalad.
- Hogy mi? - nevet fel a lány egy alig észrevehető szünetet követően. - Ugyan! Ezt a marhaságot!
- Nahát!- vigyorodik el a fiú is- micsoda képtelen ötlet!
Kórusban kacagnak, de nem néznek egymásra.
Szomorúan figyelem őket, mert tudom, hogy ez a nevetés legalább az egyiküknek nagyon fáj. Lehet, hogy a fiúnak, lehet, hogy a lánynak, de az sem kizárt, hogy mind a kettőnek egyformán.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Elérhetőség

Katona Nikolett

nikoca94@freemail.hu


Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>

Statisztika

Online: 2
Összes: 203557
Hónap: 1524
Nap: 51